Emily in Paris | Így láttam én a sorozatot!

by - január 10, 2022


Emily in Paris; A legtöbben bizonyára ismeritek ezt a sorozatot, így nem kell említenem, hogy miért szánok neki egy bejegyzést itt a blogomon. Bevallom őszintén, hogy én a Netflixet tavaly májusban kezdtem el használni, így viszonylag kevés sorozatot néztem meg rajta.

Az Emily in Paris volt az a csajos sorozat, amelynek nagy részét két nap alatt ledaráltam, (a szó szoros értelmében). Most, hogy a második évaddal is végeztem, bátran mondhatom Nektek, hogy nem bántam meg azt, hogy végig néztem a sorozatot.


Noha az interneten számtalan velős kritikát és negatív véleményt lehet olvasni a sorozatról, illetve annak outfitjeiről (a TikTok videókról pedig ne is beszéljünk), számomra ez a koncepció a tipikus, lazulós és könnyen fogyasztható kategóriába tartozik. Fel tettem magamnak a kérdés, hogy mit is szerettem olyannyira a két évadban, hiszen nem nagyon volt benne csavar, vagy drámai fordulat!? - Valamiért mégis megfogott a történet.

Ami leginkább elnyerte a tetszésemet az nem más, mint az, hogy minden szereplőnek egy adott karaktere volt. Ha belegondolok, nem tudnék két hasonló vagy egyforma személyiséget mondani, hiszen még Mindy és Emily stílusjegyei is különböztek. Az én szememben tehát az volt a hangsúlyos, hogy nagyon ikonikus karakterek szerepeltek a sorozatban, s véleményem szerint ezt kommunikációjukban, öltözködésükben és megjelenésükben is a képernyője vitték a szerkesztők.


A szerelmi szálak, a véget nem érő romantika pedig már csak hab volt a tortán, pláne női szemmel nézve. - Lehet, hogy én lelkületemből kifolyólag is egy ilyen típus vagyok, de egyszerűen imádtam a sorozatban lévő happy endeket és az egyszerű, kiszámítható mozzanatokat. A ,, befejezetlen befejezés" volt az, ami egy kicsit meglepett, illetve egy kérdőjelet hagyott bennem; de legalább tudom, hogy lesz miért várni a 3. évadot!

Bátran ajánlom azoknak a sorozatot, akik eddig még nem nézték meg, és tudnak azonosulni a fentebb említettek bármelyikével, hiszen kikapcsolódásnak tökéletes! Könnyed, romantikus és egyszerűen befogadható. 



Nektek mi a véleményetek a sorozatról?

 Várom a megjegyzéseiteket!




Xoxo: Fanni ♥



Itt megtalálsz:

Instagram : @roka.fanni 

You May Also Like

0 megjegyzés