Álmaim Árnyékában | Kedves Naplóm!
Az életútjai
kifűrkészhetetlenek. – Mondják, mint ahogyan azt is, hogy minden okkal
történik, és semmi sincs véletlen. A 21. század megtanított minket arra, hogy
alkalmazkodjunk a változásokhoz, hiszen felgyorsult világunkban csak így maradhatunk
talpon. 21 életév áll mögöttem és ezt az utóbbit már én is tapasztaltam ( s
tudom, hogy még fogom is ) még is
felmerül bennem a kérdés: Mi történik akkor, ha valakinek romba dőlnek az álmai?
Kedves Naplóm... Hat éves voltam, amikor
először besétáltam a táncterembe. Minden ijesztőnek, de még is hívogatónak tűnt.
Tisztán emlékszem, arra, ahogyan a napfény átszűrődött a hatalmas üvegfalon
majd megcsillant a profi táncosok cipellőjén. – Ők voltak a ,,nagyok’’ a
számomra elérhetetlenek.
Már gyermekként tudtam, hogy ez a világ az, ami foglalkoztat és mozgásban tart.
Áhítattal és csodálkozva néztem a különböző táncversenyeket, hiszen a pörgős
szoknyák és a hercegnős ruhák teljesen elvarázsoltak.
A most következő éveket pedig
nagyon hosszadalmas lenne leírni, hiszen a maguk szépségével együtt megvoltak a
hátrányaik is. Önmagamhoz képest az elkövetkezendő tíz évből minden pillanatban
és percben igyekeztem kihozni a maximumot, de ez valahogyan még sem volt elég. A
külső tényezők és az égiek nem siettek a segítségemre, és egy fájdalmas baleset
végett minden álmom szertefoszlott. Kristálytisztán emlékszem azokra a
hónapokra, amelyeket kényszer pihenővel töltöttem, mondván, hogy ,,egy csont
beforr ’’ és minden csak idő kérdése.
A várakozás azonban felülmúlta a kitartásomat, és a hosszú, tétlenül eltöltött idő egyre több lehetőséget vett el tőlem. Feleszméltem ugyan, de addigra már késő volt. A külső tényezők mindent úgy alakítottak, hogy a legnagyobb akaratom ellenére sem tudtam visszatérni ahhoz, amire szívem mélyén mindig is vágytam. Hatalmas sírások közepette fogadtam csak el, hogy a megálmodott életút már soha nem lesz az enyém. De vajon, miként alakult a dolog ezután, mi vetett mégis árnyékot erre a történetre?
20 évesen, szinte
meglepetésként került az utamba egy váratlan lehetőség amely biztosította azt,
hogy gyermeki álmomból egy szelet újra az enyém legyen. Félve, remegő lábakkal,
s a régi gondolatokkal küszködve kezdtem el ismét múltbéli szenvedélyemnek hódolni. Egy
külső impulzus, egy hatalmas segítség volt az, ami bátorságot adott ahhoz, hogy
visszakapjak egy kis darabot abból a bizonyos álomból. El is indultam egy
kalandos úton, ami kétségkívül megfűszerezte mindennapjaimat, vidámsággal és
kihívásokkal egyaránt.
Kijelenthetem, hogy egyik
szemem sír, a másik pedig nevet, hiszen történetem végére érve a kérdés már
csak annyi, elfogadom e: Álmom az életem része lett, de nem az életem?
Xoxo: Fanni ♥
A bejegyzésben szereplő képeket készítette: Juszku Friderika - Love Stories Photography
0 megjegyzés