Az életútjai kifűrkészhetetlenek. – Mondják, mint ahogyan azt is, hogy minden okkal történik, és semmi sincs véletlen. A 21. század megtanított minket arra, hogy alkalmazkodjunk a változásokhoz, hiszen felgyorsult világunkban csak így maradhatunk talpon. 21 életév áll mögöttem és ezt az utóbbit már én is tapasztaltam ( s tudom, hogy még fogom is )  még is felmerül bennem a kérdés: Mi történik akkor, ha valakinek romba dőlnek az álmai?

Kedves Naplóm... Hat éves voltam, amikor először besétáltam a táncterembe. Minden ijesztőnek, de még is hívogatónak tűnt. Tisztán emlékszem, arra, ahogyan a napfény átszűrődött a hatalmas üvegfalon majd megcsillant a profi táncosok cipellőjén. – Ők voltak a ,,nagyok’’ a számomra elérhetetlenek.
Már gyermekként tudtam, hogy ez a világ az, ami foglalkoztat és mozgásban tart. Áhítattal és csodálkozva néztem a különböző táncversenyeket, hiszen a pörgős szoknyák és a hercegnős ruhák teljesen elvarázsoltak.

A most következő éveket pedig nagyon hosszadalmas lenne leírni, hiszen a maguk szépségével együtt megvoltak a hátrányaik is. Önmagamhoz képest az elkövetkezendő tíz évből minden pillanatban és percben igyekeztem kihozni a maximumot, de ez valahogyan még sem volt elég. A külső tényezők és az égiek nem siettek a segítségemre, és egy fájdalmas baleset végett minden álmom szertefoszlott. Kristálytisztán emlékszem azokra a hónapokra, amelyeket kényszer pihenővel töltöttem, mondván, hogy ,,egy csont beforr ’’ és minden csak idő kérdése.

A várakozás azonban felülmúlta a kitartásomat, és a hosszú, tétlenül eltöltött idő egyre több lehetőséget vett el tőlem. Feleszméltem ugyan, de addigra már késő volt. A külső tényezők mindent úgy alakítottak, hogy a legnagyobb akaratom ellenére sem tudtam visszatérni ahhoz, amire szívem mélyén mindig is vágytam. Hatalmas sírások közepette fogadtam csak el, hogy a megálmodott életút már soha nem lesz az enyém. De vajon, miként alakult a dolog ezután, mi vetett mégis árnyékot erre a történetre?

20 évesen, szinte meglepetésként került az utamba egy váratlan lehetőség amely biztosította azt, hogy gyermeki álmomból egy szelet újra az enyém legyen. Félve, remegő lábakkal, s a régi gondolatokkal küszködve kezdtem el  ismét múltbéli szenvedélyemnek hódolni. Egy külső impulzus, egy hatalmas segítség volt az, ami bátorságot adott ahhoz, hogy visszakapjak egy kis darabot abból a bizonyos álomból. El is indultam egy kalandos úton, ami kétségkívül megfűszerezte mindennapjaimat, vidámsággal és kihívásokkal egyaránt.

Kijelenthetem, hogy egyik szemem sír, a másik pedig nevet, hiszen történetem végére érve a kérdés már csak annyi, elfogadom e: Álmom az életem része lett, de nem az életem?

Xoxo: Fanni ♥

A bejegyzésben szereplő képeket készítette: Juszku Friderika - Love Stories Photography