SOCIAL MEDIA

2020. augusztus 9.

BIODERMA | A fényvédelem jegyében



Sziasztok!


Egy blogger életében mindig nagy öröm egy együttműködés, pláne ha hosszútávú vagy esetleg  egy visszatérő dologról van szó. Ezen a nyáron részese lehettem több klassz projektnek is, amelyek közül az egyik az előbbi kategóriába tartozik bele, ugyanis a Bioderma csapatával éppen egy éve volt alkalmam először együtt dolgozni. Emlékszem, hogy mennyire örültem az akkori kampánynak, ami nem volt más, mint a micellafesztivál, amely a Bioderma kiváló micellás vizeit népszerűsítette.

Az idén adódó újabb lehetőségként egy a fényvédelemmel kapcsolatos együttműködés részese lehetek, ami nagyon is közel áll hozzám, hiszen a bőröm irtó érzékeny és fehér. A kampány keretein belül a Bioderma Photoderm termékcsaládjának két termékét próbálhattam ki. Az alábbi bejegyzésben most ezeket a szuper fényvédőket szeretném Nektek bemutatni!

Ahogy már azt említettem, a fehér és az érzékeny bőrűek előnyben vannak, hiszen a Bioderma csapata egyrészt azért is választotta nekem ezeket a termékeket, mert én is ebbe a kategóriába tartozom. Nagyon szimpatikus számomra, hogy az eddigi kollaborációink során mindig a személyemre alakították azt a kis csomagot, amelyet végül elküldtek Nekem. Mindig személyes kérdések, és a bőröm állapotának felmérése után érkeztek meg a kis meglepetések! Most a Photoderm Spray naptejet és a hozzátartozó Cellular Bioprotection® védelemmel ellátott - Photoderm Max terméket tesztelhettem.



A BIODERMA ÉS A FÉNYVÉDELEM

A Bioderma nagyon fontosnak tartja a felelősségteljes napozást, és ezzel együtt a megfelelő fényvédelmet. Termékeik így ehhez az elvhez mérten kerülnek a piacra, kifinomultak, és mindegyik bőrtípushoz, illetve a napfény mennyiségéhez alkalmazkodik. A termékcsalád megóvni kívánja a bőr egészségét már a napozás megkezdése előtti pillanattól kezdve, egészen az utolsó napsugarak érzékeléséig.

A cég kihangsúlyozza azt is, hogy mennyire fontos már gyermekkorban is a megfelelő fényvédelem, illetve a gyermekek bőrének különleges védelme, ápolása - csakúgy mint a károsodott, vagy sérült bőré.

PHOTODERM SRAY SPF 30

Nagyon örültem, amikor a következő naptej a kezeim közé került, hiszen ezt kifejezetten nekem találták ki! A spray világos és érzékeny bőrre lett kifejlesztve, s ezenkívül még hipoallergén is. Használhatjuk arcra és testre egyaránt, hiszen nagyon könnyed textúrájú így nem hagy a bőrünkön fehér foltokat, mint sok másik naptej. A termék serkenti a bőr természetes védekező képességét a napsugarakkal szemben, és magas fényvédelemmel (SPF 30) ellátott.

Kifejezett előnye még az is, hogy illatosított így sok naptejjel szemben nem kellemetlen szagú. - Én például ilyen szempontból nagyon körülményes vagyok, így külön örültem annak, hogy ez a termék extraként ilyen tulajdonságokkal is rendelkezik.

Az Instagramomon láthattatok egy képet, amin egy félvállas bikini van rajtam. A fotó a kertünkben készült egy napozással töltött délután során, akkor már egy jó ideje kenegettem magamat ezzel a naptejjel, és amint azt a képen is láthatjátok én fehér, és extra érzékeny bőrűként nem pirultam le, sőt kifejezetten egyenletes, és egy kicsit barnább tónusú lett a bőröm.


PHOTODERM MAX SPF 50 +

A Photoderm termékcsalád részeseként fejlesztették ki a MAX SPF 50 + termékét ami amellett, hogy a napsugaraktól védi a bőrt igazi belső védelmet is nyújt annak. Ezt a biológiai belső védelmet hívják  Cellular Bioprotection® - nek. Ez az új szabadalom azért különleges és páratlan, mert napozás közben megőrzi a bőr immunitását, használata így naponta többször ajánlott.

A tesztelés során én is így tettem, és azt vettem észre, hogy valóban jobb volt a közérzetem a napsütötte sétáim során. Bőröm nem izzadt annyira, így nem is tűnt zsírosnak. A használata mellett egy - egy hosszabb nap után pedig ( amikor többet voltam kint a napon ) frissebbnek és kevésbé kókadtnak éreztem magamat. Mitesszereket nem képez, ami azért fontos, mert elsősorban arcra ajánlott a termék. Szintúgy mint az előző, kedvez az érzékeny, és a napérzékeny bőrűeknek, és azoknak is akik világos tónusokkal rendelkeznek.

Érdemes sportolás, úszás előtt használni, egyenletesen és bőségesen felvinni a bőrünkre.


Összességében nagyon elégedett vagyok ezekkel a termékekkel, hiszen ahogyan azt már fentebb is említettem kifejezetten hasznosak számomra. Nemsokára egy kisebb belföldi nyaralásra indulunk  a családommal, és már most tudom, hogy mindenképpen magammal viszem őket, hogy vízparton és strandon is tesztelhessem a hatásaikat.

Nagyon szépen köszönöm a Bioderma csapatának a bizalmat, és a személyre szabott kis csomagot! Hamarosan egy régi - új Biodermás kedvencemről számolok be Nektek egy újabb bejegyzés keretein belül. Higgyétek el, hogy megéri velem tartani.




Xoxo : 
Fanni




/ A bejegyzést a Bioderma Hungary csapata szponzorálta! /

Megjegyzés küldése