SOCIAL MEDIA

2020. április 25.

Flowery | BONPRIX Outfit Inspiration


Sziasztok!

Az a megtiszteltetés ért, hogy idén tavasszal én is bővíthetem a Bonprix Bloggers csapatát. Az együttműködés keretein belül teljesen szabadon válogathattam a cég kínálata közül, és az első választásom erre az átmeneti, virágos kabátra esett.

A jelenlegi helyzetben viccesen alakult a képek készítése, hiszen egy ártatlan sétára öltöztem ki. A lakóhelyemen található közeli parkba mentünk anyuval; mivel a képeimet általában ő szokta készíteni, és mindig nagy türelemmel segíti munkásságom.


Ez alkalommal megnéztük a virágzó fákat, és a tavaszi természetet. Herendnek ez a park a legnyüzsgőbb része, hiszen itt található a porcelángyár. Furcsa volt látni, hogy a délutáni csúcsidőben milyen kihalt most minden. Fotózásunk során csak néhány emberrel találkoztunk, és örömömre szolgált, hogy mindenki ( ahogy mi is ) maszkot viselt, betartva ezzel a szabályokat.

Nagyon sajnálom viszont, hogy a kabátot az idén nem annyira tudom kihasználni a helyzet végett. (Bár azért reménykedek benne). Mondhatni erre a darabra, hogy akár egy átmeneti blézer is lehetne, hiszen vastagsága pont a hűvösebb, de még is napos időkre megfelelő, emellett 3/4 -es ujjú. Én személy szerint nagy zakó, és blézer mániás vagyok; így célom a legtöbb ilyet bezsebelni ruhatáramba. Szeretem bennük azt, hogy sokféleképpen kombinálhatóak, egyszínű és mintás darabokat is viselhetünk melléjük, mintájuktól függően.
Szerintem nagyon praktikusak, és nőiesebbé varázsolnak egy - egy outfitet.


Ebben a Bonprixes darabban az tetszett meg, hogy milyen gyönyörű mintákkal van kifestve és mégis mennyire szép egyszerűségében. Mintája színes, így maga a kabát többféle ruhához passzol. Én egy általam nagyon kedvelt, ejtett vállú sötétzöld dresszt választottam kíséretként, ami felettébb kontrasztossá varázsolta az öltözéket a világos kabáttal. A minták végett további kiegészítőkkel nem kombináltam az összeállítást, csupán csak a kedvenc magassarkúmat vettem fel hozzá; de természetesen egy laposabb talpú cipővel is tökéletesen hordható lenne ez az szett.

Az outfitet teljes mértékben el tudom képzelni hétköznapokra is, mivel én alapból szeretem az elegánsabb öltözékeket. Ha Ti valami kényelmesebbre vágytok, akkor nyugodtan viseljetek hasonló darabokat lapos cipővel, és nadrággal egyaránt. A zakók, és a blézerek előnye, hogy a street style stílusához is teljesen jól passzolnak.




Nektek hogy tetszik ez az összeállítás?
💖




A bejegyzés során ezt viseltem:

Virágos Kabát: Bonprix

Bézs magassarkú: DeeZee

Megjegyzés küldése