SOCIAL MEDIA

2019. május 10.

,,Nekem se egyedül sikerült, nehogy azt gondold"



Sziasztok!
Most egy érzelgősebb bejegyzés következik, régen volt hasonló típusú poszt, de most egy kicsit összejöttek a dolgok, úgyhogy úgy gondoltam érdemes a kis online világom felé fordulni.

Sokszor tapasztaljuk, hogy kívülállók mindennél jobban tudják az életünket, sőt még azt is, hogy mit érzünk legbelül. Valójában Te tudod, hogy az a lány miért lett ilyen? Átérzed, hogy miért lázad; vagy van róla fogalmad, hogy miért sír napokon át?  És ott? -  Az a nő? Vajon miért randizik minden más nap, vagy épp miért lett ilyen rideg? Lehet, hogy lebénázod azt a srácot aki kicsit szeleburdi, de valójában nem tudod, hogy nincs megelégedve önmagával.

Elkönyveled, amit kívülről látsz és megveted őket.

Elmész a lány mellett és furcsán nézel rá, sugdolózol, hogy megint depressziós; és odavágsz egy széles, hamis mosolyt. - Gondolván, ez  már soha nem lesz normális. - Mert a Te életed gördülékeny, a Te életed jelenleg csodás, és tudomást sem szeretnél venni arról, aki szomorú. ( Ilyenkor azért érdemes egy kicsit magadba nézni: Ez mindig így volt? ) Könnyen elfelejti az ember, hogy Ő is volt hasonló helyzetben, és hamar el tudja sodorni az újdonság, a tökéletesség lendülete.

Sokan megjegyzik ilyenkor:,,Ajh, eljátssza a ,, nagy halált", anélkül, hogy tudnák valójában mi is a hiszti tárgya!? Az életben persze vannak a lelki dolgoknál sokkal valóságosabb és veszélyesebb problémák. - Ezt is tudom; hiszen rengeteg olyan betegség, vagy szerencsétlen baleset történik ami nem megelőzhető...


Visszatérve a témára, a lelki dolgok is romba tudják dönteni az embert. Tényleg romba. Lehet e olyan hullámvölgy, vagy mélypont valaki életében, amiből nem tud kijönni, vagy évek kellenek hozzá?! Mennyire sorsfordító egy lelki trauma, és mikor mondhatjuk azt, hogy túl vagyunk rajta?
Szerintem az, ha megbeszéljük dolgainkat a hozzánk közel állókkal, nagyban segíthet lelkünkön. - De mi van akkor, ha egyáltalán nem beszélhetünk valamiről senkinek, még anyukánknak se? - Mert kényszerítenek, vagy köteleznek minket. Alig 20 évesen mit gondoltok, mennyire lehet egyszerű ezt feldolgozni? Talán örökre elvágta az életedet valami, vagy kitudsz jönni belőle végleg? Ki lesz aki ki hoz ebből, saját magad vagy kapsz segítséget?

Az idő persze sok mindenen alakít, és a mondás igaz,  rengeteg mindent begyógyít; de nem szabad rá hagyatkozni, hiszen nem telhet minden napod szomorúan a várva várt csodáig.
Nehéz ügy, mikor mindent felteszel egy lapra, és nem kapsz mást vissza, mint megalázottságot. Természetesen egyeseknek eszükbe sem jut, mi az bűntudat, és az érzéketlenség rendkívül magas határokat súrol náluk. Legjobb megoldásnak tűnik kapaszkodókat keresni, és élni tovább az életed, mintha mi sem történt volna; elviselni a megvető tekinteteket, a gúnyos arcokat.



Egyszerűen csak gondolj arra: Te végigvitted azt, amit Ők még el képzelni se tudnak, mindenféle háttér és támasz nélkül. Sokat vagy egyedül, de alakulsz. Egyszer mindenki visszakapja amit megérdemel, ( Még ha közhelyesen hangzik akkor is...). Mindenki élete kisimul, és eléri a célját, azt amire Ő hivatott. Az elítéléssel pedig vigyázzunk ( Mondom, ezt magamnak is.), mert a kocka fordulhat 180 fokot, a sors eléggé kiszámíthatatlan.

A srác, a lány és a se véletlenül lettek olyanok, hidd el nekik se egyedül sikerült.

Xoxo: F.

Megjegyzés küldése