SOCIAL MEDIA

2019. február 28.

A tavasz illata | Aurora Candle Company Termékajánló



Sziasztok!

A következő bejegyzésben egy szponzorált, és ami számomra még fontosabb, Nekem; kezdő bloggernek bizalmat szavazó cég termékéről szeretnék Nektek mesélni.
Bizonyára Ti is észrevettétek, hogy lassan, de biztosan lépkedünk a tavasz felé: napjainkat egyre több napsugár járja át, később sötétedik;  sőt már az első tulipánok is megjelentek a virágboltokban. 
És Én személy szerint úgy vagyok vele, hogy ebben az időszakban mindig motiváltabb leszek; pláne, hogy ilyenkor már fel kelni is könnyebb!

 
Természetesen el is kap a lendület, és az időm minden percét ott kint tölteném, vagy itt-ott csavarogva, de ezt az érettségi évében nem nagyon tehetem meg.- Szó ami szó, a napsütés ellenére, kénytelen vagyok legtöbbször a szobámban ücsörögve bújni
az adott tételeket, feladatokat (de gondolom ez sokatoknak ismerős).

Szerencsére, a tanulás mellé azonban csak-csak sikerült becsempésznem egy-kis kinti, tavaszi hangulatot az íróasztalomra, melyben az Aurora Candle Company egy csodás terméke volt segítségemre.


Még Február közepén nyerhettem el a cég bizalmát, és egy nagyon kedves és szívhez-szóló csomaggal leptek meg engem.-Emlékszem éppen lázasan készülődtem a szalagavatómra, amikor megérkezett ez a kis ,,meglepetés".
Az egészben egy személyre-szabott ajándék-kísérő és egy fantasztikusan egyedi meggypiros kerámia tartóba öntött gyertya rejlett, amely az Édes Vanília  elnevezésre hallgat.


Ikonikus megjelenésével és könnyed, légies illatával kétségen kívül elhozta a tavaszi jókedvet és zsongást a tanulós napjaimba is. Főleg, hogy ezek a gyertyák nem szokványos tulajdonsággal bírnak; ugyan is fakanóccal rendelkeznek, melynek hangja olyan kellemes, hogy akár minden tavaszi énekes madár megirigyelhetné őket! ( De tényleg! )

A cég termékeiről fontos még tudnotok azt, hogy mindegyikből sugárzik a gondoskodás, a szeretet és főleg az odaadás. A széleskörű választék mellett minden egyes darab igényes, és természetesen környezettudatos is, hiszen kézzel készül szójaviaszból. Sőt! - Ezek a szépségek egyedi címkékkel és csommagolással is rendelkezhetnek; például igényelhetünk névre vagy külön alkalomra-szóló ajándékokat is.
       


A blog számára ez a meglepetés, és odafigyelés egy nagyon nagy öröm volt! Magánéletileg,személyesen pedig azt mondhatom, hogy amellett, hogy kaptam egy szuper dekorációs tárgyat ami megmosolyogtat tanulás közben, és kimozdít a bezártság érzéséből; 
külön Köszönöm, a figyelmességet!

Én a helyetekben mindenképpen benéznek az Aurora Candle Company honlapjára, és becserkészném egy-két terméküket! ;)

XoXo: F❤️

Megjegyzés küldése